Ismeretterjesztő előadássorozat/Szociális kompetenciák fejlesztése

Foglalkozásink kezdetén az ismerkedésé, a résztvevők motivációjának felderítéséé volt a főszerep, majd a tematikán végighaladva vettük nagyjából két alkalmanként az egyes témákat. Azért volt erre szükség, mert a témák elég nagy területet fedtek le, és nem tudtuk egy alkalom során végigvenni.

Az előre eltervezett témák feldolgozását a csoporttagok érdeklődésének, tudás és érzelmi szintjének megfelelően állítottam össze.

Az egyes foglalkozások a következő módon épültek fel:

Mielőtt bármiféle tervezett téma részletes feldolgozásába belekezdtünk volna, fontosnak

tartottam, hogy megteremtsük a fesztelen, bizalmi légkört a csoportban, ami megalapozza az

előttünk álló közös találkozások eredményes kimenetelét. A légkör kialakításához minden alkalommal valamilyen interaktív játékot játszottunk

A gyakorlatok kapcsán számos olyan érdeklődési terület, különleges képesség került felszínre, amelyre támaszkodva a foglalkozássorozat óráit rugalmasan tudtam alakítani.

Ezután az adott témában tartottam egy kis előadást, hogy ismeretanyaghoz jussanak a résztvevők. Majd az adott témákat, felvetéseket közösen, interaktív módon megbeszéltük.

Könyvjelző Közvetlen hivatkozás.

Hozzászólások lezárva.